Egy átlagos magyar szellemi munkás teljes élettartamának kb. 15%-át* tölti munkavégzéssel (házi- és hobby munkát nem számolva). Ez nem tűnik soknak, mégis jelentősen meghatározza az életünk, hiszen az ember legszebb éveit tölti ezzel a foglalatossággal.

Miért rossz a munka? Elsősorban azért, mert kötelező. Meg azért, mert mások mondják meg, hogy mit csinálj : ha nem a főnök, akkor a könyvelőd, a vevők vagy éppen a befeketetőid.

Biztosan mindenkinek megfordult már a fejében párszor, hogy milyen jó lenne, ha nem kéne dolgozni. Ám az ember önkéntelenül is visszatér a munkához, mert nem csinálni semmit unalmas. Mi változna, ha egyszer hirtelen nagyon-nagyon meggazdagodnál ? Előbb-utóbb újra dolgozni kezdenél, csak éppen azt csinálnád, amit igazán szeretsz. (De legalábbis elég nagy barom lennél, ha nem azzal foglalkoznál). Viszont én ismerek olyan embereket is, akik hatalmas vagyon nélkül is élvezik azt, amit csinálnak. Hát akkor most hogy van ez?

Bármilyen tevékenység, következésképpen bármilyen munka –akár futószalag mellett - is lehet élvezetes. Azonban a kötelező nem feltétlenül egyenlő rosszal, és ha meg is mondják, mit csinálj, mindig van az embernek döntési lehetősége abban, hogy hogyan csinálja. Kedvenc pozitív gondolkodóm és boldogságkutatóm, Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg a "flow" élményét : ”Olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, mert úgy érzi, mintha állna az óra.” Hát nem nagyszerű napi 8 órában hasonlóképpen feltöltődni? Na, azért tévedés azt gondolni, hogy a könnyű, egyszerű munka teszi boldoggá az embert. Éppen hogy az a munka, amely maximálisan kihasználja képességeinket tud minket eljuttatni a „flow”-hoz. Olyat meg már nem is olyan nehéz találni, ugye? :-)

Szerencsére mi választhatjuk meg, hol akarunk dolgozni és mivel akarunk foglalkozni. A (jó) munka arra kényszerít, hogy időnként kilépjünk a saját korlátaink mögül, ami egyrészt sikerélményt okoz, másrészt a  személyiségünket is feljeszti. További előnye, hogy biztosítja a szociális teret és pénzt adnak érte (ami persze, tudom, nem boldogít, de azért mégis). Csakis az ember fejében dől el, hogyan éli meg a munkát. Ahogy Csíkszentmihályi is megállaptotta**: „Nem tűnik igaznak, hogy a munka feltétlenül kellemetlen. Talán mindig nehéznek kell lennie, vag legalábbis nehezebbnek annál mintha nem csinálnál semmit. Viszont rengeteg példa van arra, hogy a munka élvezetes tud lenni, sőt, gyakran a legélvezetsebb része tud az életnek.”

A munka – akárcsak a család vagy a szórakozás - az élet része, amelyben mindenkinek magának kell megtalálja a számára ideális egyensúlyt, nem lehet receptől összerakni. Ami a vállalatot illeti, hát persze, hogy a lelkedet akarja! Csak manapság már valamivel szolídabb eszközökkel környékeznek meg. Ha a biztonságot, viszonylag biztos (ám lassú) előmentelt részesíted előnyben, akkor nyugodtan add oda és énekeld lelkesen, hogy a „lelkem a vállalatot illeti meg”. Persze „workaholic”-nak lenni nem menő és kétlem is, hogy annyira élveztes lenne, hogy cserébe lemondjuk az élet többi örömforrásáról. De semmiképpen nem elítélendők azok sem, akik ezt az utat választják. Ha ez nekik jó, hát hajrá!

De remélem, nem vetted be, hogy muszáj a lelked odaadnod. (Vagy legalábbis nem végleg.) Nyugodtan meghallhatsz fusi közben, vagy éppen nyári szabadságodon a Bahamákon. Adjunk hálát az égnek, hogy a modern időkben ilyen szabadok lehetünk. Bármit is választunk, csak csináljuk örömel és lelkesen.

"16 tonna
Fekete szén.
16 tonnát raksz és
Mennyi a bér?
Meghalni kéne,
De nem lehet.
A vállalat nem engedi
A lelkemet.

Tap-tirarirám-hopp!"